Szeptember 4, csütörtök, reggel, veszekedés után
Na nekem ez a Draco egy ’kicsit’ sok. Még hogy kicsit…höhh… kész iszonyat nagy katasztrófa és sorscsapás ez az ember.
- Te komolyan el akarsz menni ezzel a Parkinson-fajzattal NYARALNI? Ráadásul TÖBB NAPRA? Hát normális vagy? – vetődtem le mellé reggelizni.
- Jaj Collins, dehogy megyek el. De máshogy nem lehet leállítani a csajt.
Fantasztikus.
- Csak azért kérdeztem, mert a drága I LOVE DRACO MALFOY! és VELED MEGYEK NYARALNI TE SZEXISTEN! feliratokkal plakátolta ki a hálónkat.
- Mi? – nyelt félre Draco.
- Csak vicceltem – sóhajtottam, miután abbahagyta a fulladozást.
- Ilyennel…még…viccelni…sem…szabad – vett mély levegőket, majd ledöntött a torkán egy bögre teát. Azaz csak ledöntötte volna, ha nem veszi észre, hogy a tea forró. Így az első korty után a tea a Dracoval szemben ülő Crakon és Monstron végezte.
- Jeget! – hörögte Draco.
- Meg vagyok áldva veled kisfiam – öntöttem neki egy pohár hideg töklevet, amire válaszul egy sötét pillantást kaptam.
- Értem én, kussoljak el – sóhajtottam és a számba tömtem egy gigaméretű falat palacsintát.
- Szép jó reggelt minden kedves egybegyűltnek – ült le velem szembe Nott. – Mi ez a paprikás hangulat? – kérdezte.
Lemondóan sóhajtottam egyet, majd újabb falatot lapátoltam magamba.
- Jobb, ha nem tudom? – kérdezte.
Bólintottam.
- A kisasszonynak köszönhetően majdnem megfulladtam – mondta Draco, erősen kihangsúlyozva a kisasszony-t.
- Mit tettél vele? – kérdezte Nott.
- Semmit – néztem ártatlanul.
- Szia Draco – nyafogta valaki a hátam mögött. A hangfrekvenciától a szőr is felállt a hátamon.
- Á, Pansy – akart vigyorogni Draco de inkább vicsorognia sikerült. Miss. Parkinson megpróbált beülni Draco és énközém.
- Nem férsz ide – vigyorogtam angyalian, mire ő még angyalibban rám vicsorgott és lelökött a padról.
Ennyit a reggelemről.



Átváltoztatástan-terem, óra közben, isteni sugallat megszületése majd elvetése után
Az egész szünetben kezdődött. Ugyebár átváltoztatástanon együtt vagyunk a griffendélesekkel… jó szokásukhoz híven, most is beültek a terembe, és mintadiák módjára tanultak/olvastak. Mindenki, kiéve egy lányt…
- Te, mi baja lehet Grangernek? Nincs nála könyv, és pókerpofával mered ki az ablakon – röhögte Blaise.
- Biztos dobta a „barátja” – mondta Draco. – Esetleg valmire kiválónál rosszabbat kapott… vagy netán… hííí…. Szamárfüles lett valamelyik könyve! – nézett mű-ijedten.
Ha látom valakin, hogy szomorú, egyből beindul a problémamegoldó-énem. Tök mindegy, hogy ki az illető, muszáj tudnom, mi a baja… de nem mehettem oda hozzá, hogy „Bocsi szivi, tudom, hogy utáljuk egymást meg minden, de mi lenne ha elmondanád, mi nyomja piciny lelkecskéd?” tehát magamban eljátszadoztam az esetleges problémalehetőségekkel:

1. Rossz jegyet TUTI NEM kapott. Mindig tanul, tehát ez kizárva.
2. Potterrel és Weasleyvel is TUTI, hogy NEM veszett össze. Előző szünetben együtt mászkáltak a folyosón.
3. Barátnőjével sem veszhetett össze, hisz köztudott, hogy ilyen nincs neki. Maximum a Weasley-lány de előző szünetben ő is velük volt.
4. Pasi-probléma… hmmm… állítólag járt Viktor Krummal… tulajdonképpen emiatt utáltam meg. Viktor jó pasi…


Szerelmi bánatra utaló jelek Granger fején:

1. Összezilált haj – kinek kell tetszenie, ha már nincs pasja? Fésű a kukába…
2. Elfolyt smink – azért mégis nézzünk ki emberien… az más dolog, ha a szerelmi bánattól ötpercenként az emberre jön a sírógörcs…
3. Kisírt szemek – átsírt éjszaka Mr. Krum képét ölelgetve…
4. Összegyűrt ruha – Miss. Bozont este valószínűleg ruhástul zuhant az ágyba, reggel meg már nem volt kedve átöltözni…

- Itt pasi lesz a dologban – jelentettem ki.
- Oh milyen kár… megvigasztaljam drága sárvérűmet? – röhögte Draco.
És itt indult be a mindent elsöprő gondolatmenet…
Hermione barna szemű… a haja hosszú barna…okos…nem csúnya…van, aki szereti tehát nem lehet ANNYIRA utálatos, mint én azt gondoltam…csak egy a probléma vele…vagyis két probléma van… sárvérű és griffendéles.
Gyorsan elhessegettem Granger és Malfoy összehozásának képét. Nem, nem és nem. Jade nem hülyültél meg és akarod ezt a két ember összehozni. Soha. Pontosan.



Délután, Dumbledore Házösszehozó-Programja
A mai feladat mélyen tisztelt hölgyeim és uraim a következő volt:
A tegnapi kérdések felhasználásával verset kellett írni a kihúzott illetőről, természetesen csak és kizárólag jó tulajdonságok halmozásával.

Seamus Finnigan
Írta: Jade Collins

Eddig jutottam. Képtelen vagyok a versírásra, nem tehetek róla…
- Segítsek? – hallottam egy hangot magam mellől. Oldalra néztem és Hermione bozontos fejével találtam szembe magam. Közelről még nyúzottabbnak tűnt.
- Aha – bólintottam bizonytalanul.
- Nyugi nem eszlek meg – ráncolta össze a homlokát.
- Miért akarsz nekem segíteni? – bukott ki belőlem a kérdés
Felkacagott. – Hát nem tudom… talán mert…ilyen kedvem van. Láttam, hogy te vagy az egyetlen, aki öt perce mered a pergamenre és semmit sem ír. Gondoltam besegítek, de ha nem akarod, akkor nekem úgyis jó.
- Nem azért kérdeztem, mert nem akarom… hanem…mert… - nem tudtam normálisan befejezni a mondatot.
- …mert nem vagyunk egymás kedvencei? Tudom. Az a lényege ennek a programnak, hogy összebarátkozzanak az emberek. Egyetértek Dumbledore-ral, nehéz időkben össze kell tartanunk – mondta és mosolyogva kinyújtotta a jobb kezét.
És én elfogadtam.
Innentől kezdve nem bántom a csajt.

Este, klubhelység, vita, elmebeteg állapotban
Én hülye idióta…elmondtam Draconak és Blaise-nek, hogy mi volt Grangerrel. Valaki vigyen ki egy mezőre, és átkozzon darabokra.
- …nem, nem puszipajtások lettünk – mondtam már tízezredszer – Csak nem bántjuk egymást. Draco, jó lenne, ha te is tennél valamit a békülés érdekében, mert olyan sorsra fogsz jutni, mint az ap… jaj ne haragudj… - kaptam a szám elé a kezem, de már későn.
- Baj van? – kérdezte – Hogy olyan leszek, mint az apám? Hol érdekel az engem? ITT MINDENKIBŐL HALÁLFALÓ LESZ, HÁT NEM ÉRTED? - üvöltötte, és a klubhelységben ülő emberekre mutatott – Magasról tesznek arra, hogy mi akarsz lenni. Az számít, hogy minek KELL lenned. Te is úgy végzed, mint én, mint Zamb, mint Nott, mindenki. Nem mi döntünk, már döntöttek helyettünk – köpte a szavakat az arcomba.
- Ne mondj ilyet – kértem és könnybe lábadtak a szemeim.
- Miért ne? Megsérül az érzékeny kis lelkecskéd? – kérdezte egy gonosz mosoly kíséretében – Jobb, ha tőlem tudod… hiába barátkozol sárvérűekkel, az nem ment meg a halálfalóvá-válástól. Menj és nyald a véráruló Vízlipatkány talpát is, hátha megsajnál és befogad a putrijába.
- Utállak – mondtam remegő hangon és felrohantam a hálóba.
Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok jóban csajokkal. Nincs, aki megvigasztaljon. Bár Parkinson és Bulstrode nem hiányzik társaságnak…
Jaj mi lesz velünk?