Október 19 péntek, reggeli, halál boldogan, MINDENKITSZERETEEK!

Kedves mindenki!

Már  hat teljes napja párkapcsolatban élek. Fel sem tudom fogni a dolgot. Ráadásul a pasim Blaise, tök normális. Még eddig. Remélem így is marad, különben kénytelen leszek elköltözni és új személyiséget találni, esetleg férfivá operáltatni magam.

Hermione szakított Ronnal és megint normális, bár szerelmi bánatban szenved, ami nála azt jelenti, hogy még többet tanul. Mire végez a Roxfortban, a hiperszuper agyának köszönhetően elfoglalhatja majd a világot.

Draco egy fokkal normálisabb, mint volt, bár valamelyik nap kijelentette, hogy magányos és elhívja Mary-Sue-t randizni. Kézzel-lábbal tiltakoztam a dolog ellen, és elhatároztam, hogy Draconak már tényleg csaj kell. Beindítok egy társkeresőt a Roxforton belül. Esetleg szórólapokat fogok osztogatni, hogy: Magányos görény keresi gondos gazdiját. Szép lányok jelentkezését várom!

Á nem, nem vagyok gonosz.

Viszont tényleg barátnőt fogok találni neki. Muhaha.

 - Már megint naplót írsz? – ráncolta a homlokát Blaise, aki éppen azon volt, hogy leüljön mellém.

 - Aha - válaszoltam fel sem nézve.

 - Reménykedtem egy pusziban, de úgy látom, nem kapom meg - durcizott be.

Elmosolyodtam, és megcsókoltam.

 - Köpöd ki! – hallottam Draco hangját az asztal túloldaláról.

 - Rohadj meg – sóhajtottam.

 - Egy kis figyelmet szeretnék! – állt fel Dumbledore. – A reggelit addig függesszétek fel, a közlendőim után természetesen kaptok még időt. Van egy jó és egy rossz hírem. A jó az, hogy ma nem lesz tanítás. – A teremben üdvrivalgás tört ki, és láttam, hogy Hermione csüggedten ül a helyén. – A rossz hírem pedig… majd megtudjátok reggeli után, amikor is csapatonként bejöttök azon az ajtón – mutatott a tanári asztal mögötti hátsó kijáratra.

 - Hajjaj mi lesz itt? – vigyorodtam el.

 - Én tudom – vonta meg a vállát Blaise.

 - Mi? – tüdőztem le egy falat rántottát. – Mileszmileszmileszmilesz? – akaszkodtam a karjába és egyre hangosabban visítottam a fülébe.

 - Titok – mosolygott rám, és mielőtt akármit mondhattam volna, megcsókolt.

Kicsit később, miután az első csapat bevonult

 - Mi lenne, ha beöltöztetnénk a házimanókat és őket küldenénk oda magunk helyett? – kérdeztem.

 - Hülye  - temeti az arcát a kezébe Draco. – Egy. Nem kaphatnak ruhát. Kettő. ÉN nem vagyok olyan ronda, mint egy  förmedvény manó.

 - Egoista pöcs – sóhajtottam.

 - Ti jöttök – jött oda Blaise, aki a csoportokat kísérgette a terembe.

 - Nagyonfogfájni? – vetődtem a nyakába.

 - Igen. Lehet, hogy most látlak utoljára, úgyhogy úgy érzem el kell, hogy mondjam – itt letérdelt, és megfogta a kezem -, hogy minden vágyam az, hogy egy éjszakán, amikor más sincs rajtam, csak a selyem takaróhuzat, halkan kinyíljon az ajtó, és belibbenjen rajta a világ legszebb, és legelragadóbb teremtése…, a szép és okos, és jó alakú, és gyönyörűséges…Dolores Umbridge.

 - Blaise, mindig is tudtam, hogy elfajzott szexuális fantáziával rendelkezel, na de ennyire… - sóhajtottam, mártírképet vágtam, és elindultam az ajtó felé.

Nem tudom mennyi az idő, és hogy ki vagyok, és egyébként is… váh

Ezt még leírni is… háhh…

Szóval. Bementünk. És. Csak. Tőmondatokat. Tudok. Írni.

A terem tök normálisan nézett ki, semmi gyanús nem volt. Pedig már számítottam a ránk vetődő pókokra/elfajzott lényekre/Mrs. Norrisra. De nem volt semmi, csak Dumbledore.

 - Kedves mindenki! – mosolygott ránk – Nagy feladat vár rátok – Draco halkan felhorkantott – Mindenki kap egy pergamendarabot egy névvel. A lányok egy lány, a fiúk pedig egy fiú nevét találják rajta, majd egyenként kimentek azon az ajtón, ahol McGalagony professzor elmondja a további teendőket.

Egy asztalhoz mentünk, ahol pergamenek voltak összehajtva, rajtuk a nevünkkel. Óvatosan elvettem a „Jade Collins”-feliratút és széthajtogattam.

Hemrione Granger

Bizsergést éreztem. Nem, nem olyat. Nem kell egyből rossza gondolni. Áááhhh… azt hiszem, ezt már nem mosom le magamról.

Kimentem AZON A BIZONYOS ajtón, és… és akkor nagyon furcsa volt.

Mintha hangyák mászkáltak volna a bőrömön és alatta. A hajam égnek állt, a lábam remegett. Baromira megijedtem, hogy mi történik, aztán egy kezet éreztem a vállamon és tadááám! Megjelent McGalagony professzor.

 - Miss Gra… öhm… kisasszony, kérem, üljön le. A mai nap programjának lényege…testcsere. El kell boldogulnia úgy, hogy senki sem találja el, ki is ön valójában – kitört belőle a röhögés -  Ne haragudjon, de életemben nem láttam még Miss. Grangert ilyen bután pislogni. És most azon az ajtón keresztül visszamehet a Nagyterembe.

Elindultam abba az irányba, ahova mutatott. Az ajtó mellett egy tükör állt. Amikor megláttam magam benne, azt hittem elájulok, szívrohamot, esetleg agyvérzést kapok, vagy csak spontán leáll a májműködésem. Én voltam… én olyan voltam, én én. Hermione voltam. Ugyanaz a haj, ugyanaz a talár, még a táska is az oldalamon volt… és…. Eszméletlenül bután pislogtam.

Visszamentem a Nagyterembe. A házak asztalai eltűntek, helyettük tizenkét személyes kisebb asztalkák álltak. Megláttam Blaise-t, és ő is engem nézett. Francba. Nem mehetek oda, mert nem fedhetem fel, ki vagyok valójában. Egyébként is, hogy nézne már ki, hogyha Hermione megcsókolná őt? Á, inkább nem kockáztatok. Leültem az egyik asztalhoz, és az ajtót figyeltem.

Kijött rajta Noel, Daniel, és… és én. Blaise-re sandítottam, aki elindult felém… Jade felé, aki nem én voltam, aztán megtorpant és visszafordult. Szegény gyerek. Ha lesmárolta volna, már nem lenne heréje, az tuti.

Este… elegem van…pozitívum: újra az én testemben vagyok

Khm… érdekes nap. Nagyon érdekes.

Dumbledore elmondta, hogy a dolgunk tulajdonképpen annyi, hogy beszélgessünk úgy, hogy ne derüljön ki, kik vagyunk valójában. Neville megvetően horkantott. Volt egy tippem ki is ő valójában. Johannah ijedten pislogott rám. Azt hiszem Hermionet is megtaláltam. De ki szállt meg engem? Jaaaaj. A diri még azt is elmondta, hogy este hatkor visszaváltozunk. Már csak pár óra!

Kimentünk a parkba piknikezni. Annyira nem volt szörnyű, mint én azt képzeltem. Eltelt vele az idő. Beszélgettünk, röhögcséltünk, egyebek. Megpróbáltam úgy viselkedni, mint Hermione. Nem jött össze.

Ráadásul még az eső is elkezdett zuhogni. Halkan imádkoztam, hogy legyen már este hat, és legyek újra Jade. A kezeimet vizsgálgatva, rájöttem, hogy Hermione bőre sokkal puhább, mint az enyém. Én marha, miket meg nem figyelek…

Miközben begaloppoztunk a kastélyba elmélázva bámultam MAGAM, amint megbotlok egy faágban. Jaj.

 - Mi lenne, ha nem csinálnánk semmit? – kérdezte Neville hanyagul vigyorogva, miközben felpattant a tanári asztalra.

 - Dumbledore azt mondta, hogy… - lépett oda hozzá Johannah.

 - Nem érdekel, mit mondott – vágott a szavába Longbottom, majd nagy lendülettel levetette magát az asztalról, és megfogta a lány kezeit – Itt az van, amit én mondok.

 - Engedj el!

Ééééés kedves nézőink, izgalmas jelenet elé nézünk. Mindenki foglaljon helyet, kérem, a pattogatott kukoricát ne dobálják szét! Helyezzék kényelembe magukat, hiszen kezdődik a show.

 - Miért engednélek el? – vigyorodott el Neville és játszadozni kezdett a lány szőke tincseivel. Nos, ez egy picit abszurd. Ez a pasi és egy csaj, ráadásul flörtölnek. Húha… a végére még beindul a buli.

 - Hagyj! – hisztizett a lány, mire Longbottom szorosan átkarolta, a keze Johannah fenekére tévedt, és…

…megint az a bőröm-alatt-hangyák-másznak-érzés.

A kezemre néztem. Visszakaptam magam. És a tanári asztalnál ott állt egymást átkarolva nem más, mint Draco és Hermione.

 - Jó az illatod, Granger – vigyorgott a szőke.

Kimenekültem a termből.

Klubhelység, vacsi után, Blaise mellett fetrengve

Khm… kötöttem egy fogadást. Ne is akármilyet. Elmesélem.

Vacsi közben röviden és tömören elregéltem Blaise-nek a délutáni dolgokat.

 - Ölelgették egymást? – ráncolta a homlokát.

 - Ja. Draconak még mindig vörös a feje – vigyorodtam el, és az említett szöszire sandítottam, aki az asztalfőn terpeszkedett és egy hatalmas falat vaníliafagyival szenvedett. Bosszús képpel pillantott a griffendélesek asztala felé, ahol Hermione ült, és mereven bámult maga elé. Szép nagy sokkot kaphattak. Magamban jót röhögtem rajtuk. Úgy kell nekik.

 - Van egy ötletem – mosolyodott el Blaise, amitől a bugyimba olvadtam.

 - Mi?

 - Fogadunk?

 - Miben? – pislogtam nagyon bután.

 - Összehozom őket – jelentette ki magabiztosan.

 - Soha – csóváltam meg a fejem.

 - Segítesz?

Megvontam a vállam. – Felőlem.

Olyan gonosz vigyort is ritkán láttam a pasim arcán, mint akkor, amikor a tekintete Dracoról lassan Hermionera vándorolt.